Kérdések és válaszok a Truck ReClaim eljárásáról

Mennyire eredményes egy ilyen eljárás? Mik a tapasztalatok?

collapse_icon

Az elmúlt évek során már számos tehergépkocsi-vásárló nyújtotta be kártérítési igényét a kartelltagokkal szemben. Ezeknek az eljárásoknak a túlnyomó többsége azonban még nem zárult le, mivel különösen a gazdasági szakértői jelentések elkészítése hosszú időt vesz igénybe. Emellett a tehergépkocsi-kartell tagjai minden elképzelhető eszközt bevetnek, hogy kivonják magukat a kártérítési kötelezettség alól. Eddig csak pár nagyobb összegű egyezség született.

A német Szövetségi Bíróság és más bíróságok tehergépkocsi-kartellel kapcsolatos elsőfokú ítéletei azonban igazolják, hogy a kartellben érintett tehergépkocsik vásárlói jelentős kártérítésre jogosultak. Ezt más uniós tagállamokban, például Spanyolországban, valamint az Egyesült Királyságban hozott határozatok ugyancsak megerősítik.

A piaci hírekből már az is ismert, hogy egyes tehergépkocsi-gyártó cégek már megállapodtak bizonyos ügyfelekkel, és kártérítést fizettek nekik.

Hogy egy kártérítési igény ténylegesen érvényesíthető-e, és ha igen, milyen mértékben, azt nehéz előre megmondani. A beszerzési érték 5-15 százaléka közötti kártérítés, tehát tehergépkocsinként akár egy több ezer eurós összeg plusz annak kamata reális összegnek tűnik.

Miért vonható még felelősségre a Scania?

collapse_icon

A legtöbb tehergépkocsi-gyártó céggel szembeni kártérítési igények vélhetően már elévültek.

A Scaniával szemben azonban a kártérítési igények még mindig érvényesíthetők, még más gyártók, még más gyártók, például a MAN, Daimler, Volvo/Renault, DAF vagy Iveco tehergépjárműveivel kapcsolatban is.

Ennek magyarázata az, hogy a Scaniával szembeni követelések elévülési ideje nem folytatódott az idő alatt, amíg a Scania az Európai Bizottság általi bírság kiszabásáról szóló határozata ellen indított eljárása folyamatban volt. A bírságról szóló határozatot a többi tehergépkocsi-gyártó elfogadta. A Scania volt az egyetlen gyártó, amely fellebbezett ellene. Most, hogy a Scania kartellben való részvételét jogerősen is megállapították, fordult a kocka. A Scania által az Európai Bíróságon a bírság megállapításáról szóló határozat ellen indított eljárás alatt a Scaniával szembeni kártérítési igények elévülési ideje nem folytatódott, hanem felfüggesztésre került. Ráadásul a Scania (és a mögötte álló Volkswagen-csoport) egyetemlegesen felelős a kartell többi résztvevőjéért, ami azt jelenti, hogy a Scaniának a teljes keletkezett kárt meg kell fizetnie, még akkor is, ha az más gyártók tehergépkocsijait érinti.

Ez a gyakorlatban a következőket jelenti: annak ellenére, hogy a többi kartelltaggal szembeni követelések már elévülhettek, a Scaniával szemben az összes követelés még ma is érvényesíthető, függetlenül attól, hogy azok Scania tehergépkocsikra, illetve MAN, Daimler, Volvo/Renault, DAF vagy Iveco tehergépkocsikra vonatkoznak.

Kik tartoznak a Truck ReClaim csapatához?

collapse_icon

A projektet a JurisDynamics GmbH („Truck ReClaim”) bejegyzett követelésbehajtó szolgáltató vezeti, amely nemcsak koordinálja azt a modern informatikai technológia (ún. LegalTech) és speciális szakértelme révén, hanem a felperes szerepét is betölti. A Truck ReClaim mint jogi szolgáltató képes az ilyen jellegű összetett eljárások költségeit viselni. Még egy esetleges vesztes peres eljárás esetén is a Truck ReClaim viseli az összes bírósági, jogi és szakértői költséget. Természetesen ez a másik peres fél esetleges költségtérítési igényeire is vonatkozik.

Az eljárásban a Hausfeld ügyvédi iroda és a Kapellmann ügyvédi iroda versenyjogi ügyekre szakosodott, és a tehergépkocsi-kartell ügyekben jártas ügyvédjei vesznek részt. A Hausfeld ügyvédi iroda az egyik, ha nem a legnagyobb ügyvédi iroda a kartellekkel kapcsolatos kártérítési igények érvényesítésének terén. A Hausfeld ügyvédi irodát 2019-ben a neves JUVE kiadó az év ügyvédi irodájának ismerte el a bírósági eljárások területén, 2022-ben pedig az év ügyvédi irodája lett a versenyjogi területen. Emellett a Global Competition Review a Hausfeld ügyvédi irodát egyedüli európai „elit irodaként” tartja számon, amely a kartelljog jog területén a károsultak képviseletére szakosodott.

Ugyancsak elismert a Kapellmann ügyvédi iroda, amely már több ügyfelet is képviselt a tehergépkocsi-kartell elleni perekben. A Kapellmann ügyvédi iroda számos ügyvédi

irodai rangsorolásban szerepel, például a JUVE Handbook, a Handelsblatt/Best Lawyers, a Wirtschaftswoche és a Legal 500 rangsorában.

A tehergépkocsi-kartell ügyben is nagy tapasztalattal rendelkező neves versenyjogi kártérítési ügyekre szakosodott közgazdász, Prof. Dr. Inderst és csapata gondoskodik a tehergépkocsik gazdasági szempontból történő értékeléséről.

A Truck ReClaim eljárásmódját támogatják az európai fuvarozó szervezetek.

Mennyibe kerül mindez?

collapse_icon

Semennyibe. A Truck ReClaim sikerdíj alapján dolgozik. Ez azt jelenti, hogy Önnek kizárólag a tehergépkocsikra vonatkozó információkat és dokumentumokat kell a társaság rendelkezésére bocsátania, és átruháznia a kárigényét. Minden másról a Truck ReClaim gondoskodik. A Truck ReClaim csak akkor részesül egy 33 százalékos sikerdíjban, ha a követelés sikerrel zárul. Egyes fuvarozói és logisztikai szövetségek tagjai számára kedvezmények is igénybe vehetők.

Regisztrálható-e olyan tehergépkocsi, amelyre már máshol történt igénybejelentés?

collapse_icon

Nem. Ha egy másik jogi szolgáltatónál jogérvényesítés céljából már regisztrálva lett egy tehergépkocsi, akár Németországban, akár külföldön, akkor azt már nem lehet újra regisztrálni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a tehergépkocsi-kartellel szemben ezen tehergépkocsikra vonatkozóan már benyújtásra került a kártérítési igény.

Milyen előnyei vannak a Truck ReClaim szolgáltatásának egy ügyvéd által benyújtott egyéni kárigényhez képest?

collapse_icon

Ha Ön ad megbízást egy ügyvédnek, akkor rendszerint Önnek kell kifizetnie az ügyvéd díját, és a jogi költségek (per- és szakértői költségek, valamint az ellenérdekű fél részéről felmerülő költségek) kockázatát is vállalnia kell. A Truck ReClaim minden költséget átvállal, Ön pedig közvetlenül profitálhat a teljes szakértői csapat széles körű tapasztalatából. Azzal, hogy a Truck ReClaim megfelelő csoportokba rendszerezi a sokféle követelést, növeli a megegyezésre irányuló nyomást, így egyenlő feltételek mellett tárgyalhat a kartellezőkkel. Végül, de nem utolsósorban pedig a Truck ReClaim megkíméli Önt az egyéni pereskedés fáradalmaitól és izgalmától. A Truck ReClaim – a lehetőségekhez mérten – mentesíti Önt az eljárásokban való részvételtől így Ön a tényleges üzleti tevékenységére koncentrálhat.

Regisztrálható-e használtan vásárolt tehergépkocsi?

collapse_icon

Nem. Kizárólag az újonnan beszerzett tehergépkocsikat és a vállalat vagy a vállalatcsoport által használt tehergépkocsikat lehet regisztrálni.

Regisztrálható-e bérelt tehergépkocsi?

collapse_icon

Nem, csak vásárlás vagy lízing útján beszerzett tehergépkocsik regisztrálhatók. Az úgynevezett kölcsönbérlet (Mietkauf) keretében történt beszerzés azonban szintén vásárlásnak számít. Az ilyen konstrukció keretében beszerzett tehergépkocsik tehát regisztrálhatók.

Csak Scania márkájú tehergépkocsikat lehet regisztrálni?

collapse_icon

Nem. A követeléseket ugyan a Scaniával szemben fogjuk érvényesíteni, de a Scania a kartell valamennyi tagja vonatkozásában felelősséggel tartozik (ún. egyetemleges felelősség). Ezért minden MAN, Daimler, Volvo/Renault, DAF és Iveco tehergépkocsit regisztrálhat.

Milyen teherautók elfogadottak?

collapse_icon

A következő kritériumoknak megfelelő tehergépkocsik kerülhetnek regisztrálásra:

• Márka: MAN, Daimler, Volvo/Renault, DAF, Iveco és Scania

• Beszerzés típusa: vásárlás, kölcsönbérlet keretében történő beszerzés (Mietkauf), illetve lízing (bérelt tehergépkocsik kivételével)

• Időszak: 1997. január 17. és 2016. december 31. között beszerzett járművek

• Használat: kizárólag az Ön vállalata által vagy az Ön vállalatcsoportján belül használt újonnan beszerzett tehergépkocsik

• Súly: közép kategóriás tehergépkocsik (6-16 tonna) és 16 tonna feletti nehéz tehergépkocsik regisztrálhatók

Megengedett-e Németországban a követelések ilyen formában történő csoportosítása?

collapse_icon

A Truck ReClaim jogszerűen bejegyzett követelésbehajtó szolgáltatóként jogosult a rá engedményezett követelések érvényesítésére. A német Szövetségi Bíróság már több határozatában is egyértelművé tette, hogy a követelések ügyvéd által képviselt követelésbehajtó szolgáltató általi peres úton történő, összevont és finanszírozott érvényesítése megengedett (ún. csoportos követelésbehajtás).

UGRÁS A LAP TETEJÉRE